Élj tudatosabban és legyen boldogabb párkapcsolatod!

36 órás önismereti csoport indul felnőtteknek 2016. október 6-tól a Keletinél!

+ 1 egyéni konzultációs alkalom, ami csak rólad szól!

Elkezdődött az iskola, óvoda, és a gyerekek újabb kihívásokkal találkoznak. Ilyenkor a szorongás, a stressz növekedhet.

Legutóbb- egy olvasói kérdés kapcsán- a progresszív relaxációról írtam. Most egy másik módszert szeretnék bemutatni Nektek, ami segíthet a gyerekeknek a szorongás és stressz feldolgozásában.

Ez a gyakorlat három részből áll, és úgy fogom leírni, ahogy a gyereknek mondanám.

Egy kapcsolatban az egyik legnehezebb és legfájdalmasabb döntés az, amikor felmerül a szakítás gondolata. A világban naponta több millió embernek fordul meg a fejében a szakítás lehetősége akkor, amikor a partner még nem is sejti. A történelem során az utóbbi néhány évtizedben lett valódi választásunk ebben a kérdésben. Régen sokkal egyszerűbb volt a helyzet, mint ma: a vallások azt mondták, hogy amit egyszer Isten előtt összekötöttünk, azt ember nem választhatja szét. A társadalom ellenezte a válást: szégyen volt, ha elvált valaki. A pszichológusok pedig hosszú évtizedeken át azt állították, hogy milyen rossz a gyereknek, ha egy szülővel nő fel. De szép lassan ezek az elvek változni kezdtek. A vallások befolyása csökkent, a társadalmat nem érdekli, hogy mit csinálunk, a pszichológusok pedig inkább azt mondják, hogy jobb a gyereknek egy egyszülős család, mint egy boldogtalan.

Tehát a történelem során most van a legtöbb lehetőségünk arra, hogy a döntésünk valódi döntés legyen! Viszont így a döntés súlya is egyedül ránk nehezedik.

Közeleg az iskolakezdés, és kezembe került egy kísérlet, ami egy fontos dologra hívta fel a figyelmemet: a sok dicséret épp az ellenkező hatást váltja ki, mint ami a célunk vele. Elsőre olvasta összeráncoltam a szemöldökömet, és bizalmatlanul olvastam tovább.

Amikor gyerekünk születik, akkor természetesen a szemünkben ő a legszebb, legokosabb, legügyesebb kisgyerek a világon, és minél többször el is mondjuk ezt neki, hogy az önbizalmát növeljük vele, hogy majd később az életben ezáltal minél sikeresebb gyerek válhasson belőle. 

Van olyan, amikor úgy érezzük, hogy nem vagyunk szerethetőek, ha bizonyos dolgokat megteszünk vagy pont nem teszünk meg. De vajon tényleg olyan erős az összefüggés a szerethetőség és a viselkedésünk között, mint ahogy azt sokszor megéljük? Mi állhat az ezzel kapcsolatos félelmek hátterében?

A félelmeink mögött gyakran a hiedelmeink állnak: „ha ezt most megteszem/nem teszem meg, akkor elveszítem a szeretetét”. Ez egy nagyon mélyen gyökerező félelem lehet, ami megbéníthatja a kommunikációmat, befolyásolhatja a mindennapjaimat és nagyon szenvedhetek tőle. Ha azt hiszem, hogy attól, hogy valamit mondok vagy teszek, elveszíthetem a másik szeretetét, elfogadását, akkor dönthetek úgy is, hogy inkább szenvedek csendben magamban, de ki nem nyitom a számat, erőn felül teljesítek, soha nem mondok nemet, minden helyzetben meg akarok felelni mások vélt vagy valós elvárásainak. Ez nem tűnik hosszú távon működőképes viselkedésnek, mert egyre több sérelem, frusztráltság fog felhalmozódni bennem. Ilyenkor érdemes utána járni, hogy vajon miért hoztam meg ezt a tudat alatti döntést valamikor régen, kora gyerekkoromban.

Az elmúlt pár napban két olyan beszélgetésem is volt, amikor a siker kapcsán felmerültek a célok. Először arról beszélgettem valakivel az éjszaka közepén Hosszú Katinka egyik csodálatos győzelmét nézve, hogy vajon jó-e azt sulykolni, hogy mindent elérhetsz, amit megálmodsz. Vajon egy hátrányos helyzetű gyerekre is ugyanúgy igaz-e ez a mondat, mint egy jobb háttérrel rendelkező gyerek esetében.

Aztán egy nappal később egy kliensem mondta azt nekem, hogy már nem mer változtatni a jelenlegi helyzetén (munka, párkapcsolat), mert amikor eddig változtatott, akkor utána nem érezte az elégedettséget. Ebből azt a következtetést vonta le magának, hogy ő úgysem tudja soha megvalósítani a céljait, ezért inkább benne marad abban, amiben van.

Az előző részben áttekintettük, hogy a szorongás valódi célja, hogy megóvjon minket a bajtól.

most azt fogjuk áttekinteni, hogy mik azok az esetek, amikor a szorongás elkezd problémát okozni a mindennapi életünkben.

1. Túl gyakran vagy indokolatlanul fellépő szorongás: itt segítségül kell hívnunk a tranzakcióanalízist és a sorskönyvet, amiről korábban már írtam. Amikor gyerekek voltunk, számos olyan helyzetben kellett megfelelnünk, amit a felnőttek gördítettek elénk. Az ő útmutatásukból és viselkedésmintáikból gyerekként leszűrtünk és kialakítottunk egy csomó szabályt arra vonatkozóan, hogy hogyan kell bizonyos helyzetekben viselkednünk, mit kell ahhoz tennünk, hogy szerethetőek és elfogadhatóak legyünk, hogyan kell teljesítenünk bizonyos helyzetekben, mit kell ahhoz tennünk, hogy boldogulni tudjunk az életben. Ezeket a szabályokat (drivereket) beépítettük a sorskönyvünkbe, és felnőttként sokszor ezek irányítanak minket anélkül, hogy felülvizsgáltuk volna a gyerekkori döntéseinket.

• „Meg kell tanulnom rendesen viselkednem az emberekkel, ha azt akarom, hogy szeressenek”- Szerezz örömet driver
• „Soha nem szabad hibáznom!”- Légy tökéletes driver
• „Nem szabad kimutatnom semmilyen helyzetben sem az érzéseimet!”- Légy erős driver
• „Mindig keményen kell dolgoznom, a sikerért meg kell szenvednem!- Tégy erőfeszítést driver
• „ Nem szabad lazítanom, gyorsan meg kell csinálnom a feladataimat”- Siess! driver

Ezek sokszor olyan szabályok, amiknek lehetetlen maradéktalanul megfelelni. Tehát ilyenkor a problémát az okozza, ha olyan szabályoknak és céloknak akarunk megfelelni, amiket mezei halandóként lehetetlen teljesíteni. Mert ugye azt nem kell magyaráznom, hogy olyan nincs, hogy valaki soha ne hibázzon, vagy hogy valakit mindenki szeressen? De mégis, ennek ellenére a drivereink olyan erősen hatnak ránk- kiterjedve életünk sok területére-, hogy komoly szorongást okoznak.

Mielőtt ránézünk egy kicsit közelebbről a szorongás szerepére a mindennapjainkban, egy gyakorlatra hívlak!

Gondolj arra a helyzetre, amikor legutóbb szorongtál! Megtaláltad? Akkor indulhat gyakorlat!

Íme néhány kérdés, amit érdemes átgondolnod (esetleg leírnod) most, hogy visszaidézted a legutóbb szorongást keltő helyzetedet:

• Hol voltál, amikor elkezdtél szorongani?
• Mit csináltál éppen?
• Mit éreztél? (testi és érzelmi változások)
• Milyen gondolatok fordultak meg akkor a fejedben?

Mindannyian másképp éljük meg a szorongást, de ha megkérnénk néhány embert, hogy csinálja meg a fenti feladatot, biztosan lennének közös pontok.

A kutatások azt mondják, hogy a szorongásnak 3 funkciója van:

Sokszor fordulnak hozzám testi tünetekkel a segítséget kérők. Itt fáj, ott fáj, a pajzsmirigy, a cukor, a szédülés, és még sorolhatnám, hogy milyen változatos tünetekkel szoktak felkeresni.

Ilyenkor az első lépés, hogy megvizsgáljuk az adott élethelyzetet, amiben a segítséget kérő folyamatosan benne van, a tünet pedig elvezet oda, ahol érdemes keresgélni.

Most arról fogok egy kicsit írni, amikor a tünet a jelen élethelyzetre mutat rá, mégpedig olyanra, amikor a segítséget kérő benne van egy kapcsolatban és gyerek is van. (Azért ezt emelem most ki, mert az utóbbi időben több olyan tapasztalatom is volt, amikor a klienssel való közös munkának ez került a fókuszába a testi tüneteken keresztül vagy akár tünetek nélkül is.) Ez egy nehezített pálya, hiszen nem csak a saját életemért vagyok felelős, hanem a gyerek(eim)ért is. Ilyenkor gyakran el szokott hangozni, hogy „de hát nem tehetek semmit, mert a gyerek… a gyereknek így jobb, a gyereknek családban a helye, szüksége van mindkét szülőjére, nem dúlhatom fel az életét”…stb.  Ezek az érvek bénítóan hatnak, és sokszor akadályozzák a továbbgondolást is. És a tünet csak üzen rendületlenül. Esetleg rosszabbodik, vagy átvált valami másra.