Van olyan, amikor úgy érezzük, hogy nem vagyunk szerethetőek, ha bizonyos dolgokat megteszünk vagy pont nem teszünk meg. De vajon tényleg olyan erős az összefüggés a szerethetőség és a viselkedésünk között, mint ahogy azt sokszor megéljük? Mi állhat az ezzel kapcsolatos félelmek hátterében?

A félelmeink mögött gyakran a hiedelmeink állnak: „ha ezt most megteszem/nem teszem meg, akkor elveszítem a szeretetét”. Ez egy nagyon mélyen gyökerező félelem lehet, ami megbéníthatja a kommunikációmat, befolyásolhatja a mindennapjaimat és nagyon szenvedhetek tőle. Ha azt hiszem, hogy attól, hogy valamit mondok vagy teszek, elveszíthetem a másik szeretetét, elfogadását, akkor dönthetek úgy is, hogy inkább szenvedek csendben magamban, de ki nem nyitom a számat, erőn felül teljesítek, soha nem mondok nemet, minden helyzetben meg akarok felelni mások vélt vagy valós elvárásainak. Ez nem tűnik hosszú távon működőképes viselkedésnek, mert egyre több sérelem, frusztráltság fog felhalmozódni bennem. Ilyenkor érdemes utána járni, hogy vajon miért hoztam meg ezt a tudat alatti döntést valamikor régen, kora gyerekkoromban.

Ez kialakulhat akkor, amikor gyerekkoromban azt tapasztalom meg, hogy akkor vagyok szerethető és elfogadható, ha valamit valahogy csinálok, vagy nem csinálok, vagyis a kapott szeretet feltételhez van kötve, nem feltétel nélküli. Például ha gyerekkoromban anyám azzal büntetett, hogy ha nem rakok rendet, akkor ignorál, könnyen levonhatom azt a következtetést a gyermeki logikámmal, hogy csak akkor vagyok szerethető és elfogadható, vagyis akkor van biztosítva a túlélésem (ami gyerekként csakis a szüleimen, a szüleim szeretetén és elfogadásán múlik), ha tökéletes rendet teszek a szobámban. Ezt úgy hívjuk ilyenkor, hogy a gyerek a helyzetre adaptív választ adott (ez a reakciója szolgálja a túlélését), mert nem volt más választása: ha rendet rakok, szeretet kapok, ha nem rakok rendet, akkor nem fognak szeretni, büntetést kapok. De időközben eltelt mondjuk 30 év. És én még mindig abban a hiedelemben élek, hogy ha nem csinálok meg mindent tökéletesen (nem lesz estére tökéletes rend otthon, akkor nem fognak szeretni, elfogadni.

Ha ezt felismerem, akkor rájöhetek, hogy felnőttként már nem vagyok kiszolgáltatva a világnak: ha nem kapok szeretet, akkor is életben fogok maradni, mert tudok mit enni, van hol laknom, el tudom látni magam…stb. És- a példánál maradva- ami még nagyon fontos: a párom nem azért szeret vagy nem szeret, mert rend van otthon vagy kupi! Akkor is szerethető és elfogadható vagyok, ha valamit nem csinálok meg tökéletesen vagy az elvártak szerint!

Ha magadra ismertél, mert gyakran megéled azt az érzést, hogy nem vagy szerethető, elfogadható mások számára, akkor érdemes egy kicsit kutakodnod a hiedelmeid között! Egy-egy helyzet felismerése az első lépés a változás, változtatás útján!

Ha pedig úgy döntesz, hogy a következő lépést is megtennéd, akkor a kognitív terápia remek támpontokat tud adni hozzá! (Korábbi posztjaimban már bemutattam néhány módszert, ami segíthet a hiedelmek átdolgozásában.)

Ha változtatni szeretnél keress bátran!

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg másokkal is!