„Ne a változástól, az állandóságtól félj!” -Lao Ce

Pszicho életvezetés- A személyre szabott támogatás

Pszicho életvezetés- A személyre szabott támogatás

Érzelmeink a karanténban 1. rész- Gyász

2020. március 30. - pszicho életvezetés

Az elmúlt néhány hétben mindannyiunk élete fenekestül megváltozott. Ilyen- világjárvány széleskörű karanténnal-  a jelenleg a Földön élő emberek életében még nem volt, ezért kevés a tapasztalatunk is arról, hogy az ilyen típusú kríziseket hogyan kell jól kezelni, hogyan lehet a végén úgy kijönni belőle, hogy többek legyünk, mint amikor belekerültünk. Ezt a jelenséget hívja a pszichológia növekedési krízisnek. Ahhoz, hogy ez a karantén végén valóban egy növekedéshez (fejlődéshez) vezethessen, érdemes most tudatosan dolgoznunk azzal, hogy mi zajlik bennünk.

satir_idezet.png

Ez a speciális helyzet mélységesen felkavar mindenkit. Olyan dolgokat hozhat ki belőlünk, ami akár kiszámíthatatlan lehet. Az, hogy miért így vagy úgy reagálunk, sok mindentől függhet, de a meglévő problémák és tennivalók mellett még több gondot jelenthet. Valójában nem is külön gondot okoz, hanem az az elsődleges gondunk, hogy azokra az objektív dolgokra, amik körülvesznek minket, hogyan reagálunk.

Az első és legfontosabb, hogy belekerülhetünk egy érzelmi hullámvasútba, ami nagyon hasonlíthat ahhoz, amikor gyászt élünk meg.  Most nem tudjuk pontosan, hogy mit gyászolunk. Talán azt a biztonságos világot, amit ismertünk, amiben eddig éltünk, a jövőbeni terveinket, a kiszámíthatóságot, és legfőképpen azt, hogy kompetens vagyok az életemben, és van kontrollom felette.

A gyásznak 5 fázisa van:

Tagadás:

  • Nincs is akkora baj.
  • Sokan csak felfújják ezt az egészet.
  • Felesleges otthon maradni.
  • Felesleges maszkot/kesztyűt viselni, úgysem véd semmitől.
  • Nem ismerek senkit, aki elkapta volna, ezért nem is veszélyes a vírus.
  • Nem tartozom a veszélyeztetett csoportokba, nem érdekel, hogy veszélyes-e a vírus.

Harag:

  • Elmarad az a jó kis koncert, amire nagyon készültem.
  • Nem szeretek otthon egyedül lenni, nem bírom a magányt.
  • Miért kívülről mondják meg, hogy mit tehetek?
  • Miért vannak az öregek az utcán?
  • Miért nincs elég maszk?
  • Miért vásárolta mindenki fel a lisztet és a WC-papírt?

Alkudozás:

  • Ma még elmegyek a boltba azért a chipsért, majd holnaptól rendesen tartom a karantént.
  • Ma még elmegyek a Normafára, biztos nem lesznek ott olyan sokan, maximum holnaptól másfelé megyek majd.
  • Ma még elmegyek az unokámat meglátogatni, de holnaptól betartom a szabályokat.

Depresszió:

  • Nem bírom a bezártságot.
  • Mozgás nélkül rossz kedvem lesz.
  • Nem láthatom a barátaimat személyesen.
  • Emberekre van szükségem.
  • Magányra van szükségem néha, de össze vagyok zárva másik 4 emberrel.
  • Az idő is rossz, be is vagyok ide zárva, a kedvem is rossz.
  • Kilátástalan minden.
  • Ennek sosem lesz vége.
  • Már sosem lesz semmi olyan, mint előtte volt.

Elfogadás:

  • Ezt most így bezárva kell végigcsinálnom.
  • Nem vagyok egyedül ezzel.
  • Kitalálom, hogy hogyan lehetne annak ellenére jobban éreznem magam, hogy nem lehet kimenni.
  • Új terveket készíthetek.
  • Kihasználhatom az időt, hasznos dolgokat csinálhatok.

Te mit gyászolsz most? Hol tartasz ebben a folyamatban? Melyik fázisnál?

Ha dolgoznál most a gyászoddal, szorongásoddal, keress bátran! kovesi.mariann@gmail.com

A következő részben a félelemről és a szorongásról fogok írni járvány idején, és egy szemléletről, amit a fókuszolás és a humanisztikus pszichológia adott nekem, és amiről azt gondolom, hogy sokaknak segíthet most ezekben a nehéz időkben.

 

Ha segítségre van szükséged, keress bátran! Email: kovesi.mariann@gmail.com

Pszicho életvezetés a személyre szabott támogatás a nehéz élethelyzetekben! Elfogadó légkör, meghallgatás és problémamegoldás integratív szemléletben!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is, köszönöm!

Ha szeretnél máskor is olvasni tőlem, nyomj egy kedvelést a Fb-on!

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichoeletvezetes.blog.hu/api/trackback/id/tr4515574606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása