„Ne a változástól, az állandóságtól félj!” -Lao Ce

Pszicho életvezetés- A személyre szabott támogatás

Pszicho életvezetés- A személyre szabott támogatás

Elszabotált boldogság

2016. november 18. - pszicho életvezetés

Vannak visszatérő, megismétlődő dolgok, események a párkapcsolatodban? Olyanok, amik valahogy valamilyen szempontból hasonlítanak egymásra? Vagy esetleg szüleid kapcsolatára? Ha a válaszod igen, akkor érdemes egy kicsit a dolgok mélyére ásni!

elszabotalt.jpg

Néhány évvel ezelőtt olvastam először Feldmárnál az alábbi történetet, ami munkám során gyakran a szemem előtt lebeg:

„Amikor három és fél éves voltam, elszakadtam anyámtól, apámtól, nagyanyámtól. Ötéves koromig idegenek között éltem, el is felejtettem azokat, akik egykor szerettek. Aztán a huszadik és harmincadik évem között kétszer nősültem, de fura módon mindkét házasságom felbomlott három és fél éven belül. Én úgy fogtam fel, hogy mindkét kapcsolatom azért bomlott fel, mert feleségeim megcsaltak, nem szerettek. Aztán a terapeutám megfogalmazta annak a lehetőségét, esetleg én magam határoztam úgy, hogy a kapcsolataimnak véget vetek, mielőtt kellemetlen meglepetések érnének, mivel a kapcsolatok úgyis megszakadnak három és fél év után. Nos, ez először hihetetlennek hangzott, de hamarosan beláttam, tudat alatt valóban szabotáltam a kapcsolataim sikerét.” (Feldmár András: Igazi vagy?)

Szóval akkor hogy is van ez? Mi történik azokon a bizonyos fordulópontokon?

A vizsgálódást érdemes visszatekintéssel kezdeni. Ha például mindig 3 év után megy tönkre a kapcsolatom, akkor megnézhetjük, hogy mi történt magzati 3 hónapos koromban velem, a családi legendáriumban van-e annak nyoma, hogy történt valami. A 12 hetes magzati kor egyébként egy fordulópont is: addig dönthetik el a szülők, hogy megtartják-e a babát vagy sem. Ha valaki magzati korban az anyukája hasában átélte ezt a bizonytalanságot, akkor például könnyen előfordulhat, hogy tudat alatt kódolt magának egy „Ne létezz!” gátló parancsot, ami aztán később működésbe lépve komoly gondokat és szenvedést okozhat a felnőtt életben (pl. „nem kellek senkinek” érzések formájában). Aztán megnézhetem, hogy mi történt születésem utáni 3 hónapos és 3 éves koromban velem?

Ha rájövünk arra, hogy azon a bizonyos fordulóponton történt valami meghatározó velünk, már sokkal könnyebb lehet a félelmeinket megérteni és átdolgozni.

Persze a családi minták is nagy szerepet játszhatnak ilyenkor. Szüleim kapcsolata milyen volt? Mit láttam gyerekként? Mitől félek, hogy mi fog bekövetkezni abból az én életemben is? Anyukámat megcsalta apukám? Azt hallgattam gyerekkoromban, hogy a férfiakban/nőkben nem lehet megbízni? Én hogy vagyok a bizalommal? Milyen szerepe volt a családomban az anyukámnak? És az apukámnak? Milyen szerepe van a családomban a nőknek/férfiaknak?

Izgalmas és tanulságos lehet így tekinteni az életeseményeinkre! Te már gondolkodtál ezen?

 

 

Ha segítségre van szükséged, keress bátran!

Pszicho életvezetés a személyre szabott támogatás a nehéz élethelyzetekben! Elfogadó légkör, meghallgatás és problémamegoldás integratív szemléletben!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is, köszönöm!

Ha szeretnél máskor is olvasni tőlem, nyomj egy kedvelést a Fb-on!

http://onebrain-kineziologia.hu/eletvezetesi-tanacsadas.html

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichoeletvezetes.blog.hu/api/trackback/id/tr9511972438
süti beállítások módosítása