Az előző részben kicsit betekintést nyertünk abba, hogy mi is az a sorskönyv. Most megnézzük azt, hogy hogyan „írjuk meg” a sorskönyvünket.
Egyik eleme a sorskönyvünknek a gátló parancsok. „A gátló parancsokat kora gyermekkorunkban, még a nyelv megtanulása előtt, szavak nélkül kapjuk: mozdulatokból, gesztusokból, azok hiányából, a hozzánk szóló hang erejéből, lejtéséből stb.” (Birtalan Balázs)
Nézzünk meg egy példát a gátló parancsok kialakulására!
Ismerős a címben említett mondat? Hányszor álltunk már meg, és gondolkodtunk el életünk során, hogy „Milyen ismerős ez a helyzet. Már megint ez történt velem.” És ilyenkor megdöbbentek és tanácstalanok vagyunk, hogy „Hogy történhetett már megint ez velem? Mit kell megtanulnom ebből? Mit kéne másképp csinálnom?” Majd megyünk tovább és tovább anélkül, hogy végül valóban megértenénk, hogy miért történt, ami történt.
Amikor ilyen helyzetbe kerülünk, akkor TA-san (TA= tranzakcióanalízis, amit Eric Berne dolgozott ki a 60-as években) azt szoktuk mondani, hogy sorskönyvben vagyunk.
Ma beszélgettem valakivel, és szóba jött valahogy a tigrise.
Napjainkban rengeteg embert érint a szorongás valamilyen formája. Sőt! Ki az, aki az elmúlt egy hétben nem szorongott? Tegye fel a kezét! Na ugye.
A szorongás olyan dolog, amiről nem szívesen beszélünk. Inkább eltitkoljuk.
„Olyan ciki.”
„Biztos megbotránkoznának az ismerőseim, ha beszélnék erről nekik.”
„Biztos kinevetnének, vagy azt gondolnák, hogy nem vagyok százas.”
„Nem akarok senkit terhelni ezzel a bajommal.”
Ilyen és ehhez hasonló mondatokkal szokták kezdeni a beszélgetést a klienseim a rendelőmben.
