„Ne a változástól, az állandóságtól félj!” -Lao Ce

Pszicho életvezetés- A személyre szabott támogatás

Anya-para avagy szorongás a vélt veszélyektől

2016. október 12. - pszicho életvezetés

Ma reggel arról beszélgettem egy anyukával, hogy milyen könnyen beránthatja a szorongás spirálja az embert, ha arról van szó, hogy a gyereknek valami baja lehet. Ezt most nem kell szó szerint érteni, hogy tényleg valami baja is lesz, hanem értsd úgy, hogy anyaként sokszor képesek vagyunk valami olyan dolognak jelentőséget, és azzal együtt veszélyforrást tulajdonítani, ami alaphelyzetben nem tűnne veszélyesnek. De ugye anyaként nincs olyan, hogy alaphelyzet.

Veszélyes lehet a földre esett kenyér, egy náthás felnőtt közelsége, egy esés a játszótéren, egy trópusi vírus létezése, ami valahol felütötte a fejét, és még sorolhatnám.

 anyapapa2.jpg

De mi van akkor, ha a veszély észlelésekor elkap a szorongás spirálja, és egy földről felszedett csikk eldobatása után már azt vizionálom, hogy a gyereket azonnal kórházba kell vinnem minimum gyomormosásra. Persze ez így most komikusan hangzik, de biztos mindenkivel volt már olyan, hogy egy másik józan felnőtt szavai kellettek ahhoz, hogy az adott helyzetben megnyugodjunk. De nincs mindig kéznél egy józan hang, és a szorongás spirálja könnyen maga alá temetheti az erre hajlamos anyukákat, és órákig vagy akár napokig is szoronghatunk egy vélt veszélyen.

Ha felismerjük, hogy mi bizony hajlamosak vagyunk erre a működésbe, akkor érdemes tudatosan közbelépni, mielőtt elveszünk dr. Google és az internet útvesztőjében!

Tudatosítás (ezt érdemes gyorsan egy papírra leírni):

  1. Figyeljük meg, hogy milyen érzések vannak bennünk!
  2. Azonosítsuk a szorongást keltő gondolatokat!
  3. 0 és 100 között mennyire erős a szorongásom?

Racionalizálás:

  1. Mi a legrosszabb, ami történhet? Mit fogok tenni akkor?
  2. Mi a legjobb, ami történhet?
  3. Mi a legreálisabb, ami történhet?
  4. Mit mondana egy barátom, ha elmondanám neki a jelenlegi szituációt? Mit mondanék egy barátomnak, ha elmondaná nekem ezt a szituációt?

Ha eddig a pontig sikerül eljutnod, akkor már érezheted, hogy szorongásod kicsit enyhült. De ne állj meg itt! Mivel a szorongás fiziológiás változásokat is elindít a testben, ezért érdemes azokra is odafigyelni!

  1. Főzz egy citromfű teát!
  2. Lélegezz mélyeket és lassan!
  3. Próbálj meg kilépni a szituációból! Menj el sétálni, nyiss ablakot…., hogy gondolataid kicsit kitisztulhassanak!
  4. Hívd fel egy barátodat, párodat, akinek elmondhatod, hogy mi történt!

Szóval, ha észreveszed magadon, hogy gondolataid már csak a gyerek és a vélt veszély körül forognak, akkor próbálj meg minél több pontot kipróbálni a fent felsoroltak közül, hogy minél gyorsabban kitisztuljon a fejed, és egy lépés távolságból rá tudj újra nézni a vélt vagy valós veszélyre!

 

És ha anyaságoddal vagy szorongásaiddal kapcsolatban segítségre van szükséged, keress bátran!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Ha szeretnél máskor is olvasni tőlem, nyomj egy kedvelést a Fb-on!

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichoeletvezetes.blog.hu/api/trackback/id/tr2311798965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.