A The Washington Post egyik tavalyi számában megjelent egy kutatás, ami arról ír, hogy az első gyerek születése- a közhiedelemmel ellentétben- sokkal jobban csökkenti a boldogságszintet, mit például, ha munkanélkülivé válik valaki, ha elválik, vagy ha a házastársa meghal.
A kutatásban résztvevő első gyerekes megkérdezettek mintegy 30 százaléka maradt ugyanazon vagy jobb szinten a boldogság tekintetében, mint a gyerek születése előtt. A többiek- tehát a megkérdezettek mintegy 70%-a - pedig azt mondták, hogy a boldogságszintjük csökkent az első baba születése után.
Elmondásuk szerint ennek a csökkenésnek oka a negatív tapasztalatok voltak, amik az első 1-2 évben érték a szülőként, ezért sok szülő megállt az első gyermek vállalása után.
Az adatok azt mutatták, hogy minél nagyobb a „jólét vesztesége”, annál kisebb a valószínűsége a második baba vállalásának. A hatás különösen erős volt azon anyák és apák esetében, akik 30 éves kor fölött vállalták az első gyereket, és felsőfokú végzettséggel rendelkeznek.
Negatív tényezőként a szülők az alábbiakról számoltak be: terhesség alatti kellemetlenségek (testi fájdalmak, hányinger, hangulatingadozások), orvosi beavatkozások, aggodalmak a gyermek egészsége miatt, szülési komplikációk, az első 1-2 évben pedig szoptatással járó nehézségek, depresszió, alváshiány, izoláltság.
Ennek a kutatásnak fényében elgondolkodtató, hogy mennyi mindenre nem készülünk fel az első gyermek érkezése előtt. Fontos lenne, hogy őszintén tudjunk arról beszélgetni egymással, hogy a gyerekvállalás nem csupa móka és kacagás. Az első 1 év nagyon nehéz, csak valahogy erről nem szívesen beszélünk. A barátnők, amikor találkoznak, akkor nem arról beszélgetnek, hogy a kialvatlanságtól pattanásig feszültek az idegeik, néha azt kívánnák, hogy bárcsak visszakaphatnák a régi életüket, hogy a gyerek időnként az idegeikre megy, hogy nagyon unalmas a homokozó szélén a 120. homok sütit elfogyasztani, hogy néha jó lenne a kakis pelenkák fogságából kiszabadulni, hogy mennyit szorong amiatt, hogy a gyerek megfelelően fejlődik-e, egészséges-e, és még sorolhatnám. És akkor még a szexuális és párkapcsolati nehézségeket meg sem említettem.
Emlékszem, amikor anyává váltam, és megtapasztaltam ezeket az érzéseket, gondolatokat, azon csodálkoztam, hogy ezeket miért nem mondta nekem senki, mielőtt teherbe estem? Sokkal könnyebb lett volna ezeket átélnem akkor, ha erre felkészítenek, ha tudom, hogy nem én vagyok az UFÓ, ha így érzek vagy gondolkodom, hanem ezen sokan átesünk. Emlékszem arra is, hogy amikor elkezdtem erről másokkal beszélni (elmondtam nekik, hogy én hogy vagyok az anyaságommal), akkor kiderült, hogy más is érez ilyeneket, és nagyon jó volt erről beszélni. Már csak az önmagában, hogy erről is LEHET beszélni, felszabadító erejű volt abban a nehéz időszakban.
Szóval nem kell egyedül lenni a nehéz érzésekkel, gondolatokkal, más is hasonló cipőben jár, és lehet ezekről IS beszélni!
Ha változtatni szeretnél, keress bátran!