„Egy versenyen vagy nyerünk, vagy tanulunk belőle”- mondta egy interjúban Hosszú Katinka. Amikor meghallottam ezt a mondatot tőle, rögtön az jutott eszembe, hogy milyen jó lenne, ha mi is így állnánk az élet dolgaihoz. De ez sajnos sokszor nem így van.

Előfordulhat, hogy van egy a „Légy tökéletes!” belső parancsunk, ami nem engedi ezt meg. Vagyis azoknak, akik rendelkeznek ezzel a működési móddal. És hogy honnan lehet tudni, hogy rendelkezem-e vele? Ennek számtalan területe van, ahol fülön lehet csípni.

Például a munka területén: ha valaki rengeteget szorong azon, hogy mindent megfelelően és hiba nélkül elkészített-e a főnöknek a másnapi megbeszélésre, ha mindig 120%-on teljesít, ha inkább bent marad túlórázni, csak be tudja fejezni az aznapi kitűzött feladatait, amikor a többiek már rég hazamentek, ha munka után sem tud kikapcsolni az agya, és gondolatai folyamatosan az irodában vannak… Soroljam még?

Otthon pedig hulla fáradtan is rendet kell csinálni, meg kell főzni a vacsorát, pedig már alig áll a lábán, utána nyilván a mosogatás sem várhat akár csak 1 órát is. Akinek „Légy tökéletese” van, annak gondolom ezt nem kell bemutatnom.

Szóval itt van ez a működési mód, amit egészen kicsi korunk óta beépítettünk a mindennapjainkba, és ha valahogy mégis hiba csúszik a számításainkba, akkor képesek vagyunk arra, hogy azt higgyük (vagyis azt hitessük el magunkkal), hogy bizonyára a világvége is hamarosan bekövetkezik az életünkben. Ez pedig hatalmas szorongással tud járni. Pedig a világvége nagy valószínűséggel még nem jött el, mert ugyan már korábban is biztosan hibáztunk, eddig még mindig túléltük valahogy. De ez a korábbi tapasztalás a szorongás szempontjából kevés szokott lenni.

Mit tehetünk ilyenkor?

1. Felismerhetjük, hogy már megint a „Légy tökéletesünk” szórakozik velünk.
2. Megvizsgálhatjuk, hogy mi a legrosszabb, ami most történhet?
3. Ha arra jutunk, hogy mégsem dől össze a világ (ez azért borítékolható), akkor bizony magunk szidalmazása helyett eszünkbe juthat a Katinka fent idézett mondatának 2. fele: „tanulunk belőle”.
4. Talán ez a legfontosabb pont: engedélyt adhatunk magunknak arra, hogy HIBÁZHATUNK!

Attól, hogy ezt az engedélyt megadjuk magunknak, az nem azt jelenti, hogy innentől kezdve több hibát követünk el, mint azelőtt, hanem csak annyit jelent, hogy ha valami mégsem úgy sikerült, ahogy elterveztük, akkor sem dől össze a világ, és nem kell földbe döngölnöm magamat, hogy hogy lehettem ilyen hülye.

Már csak egy dolog hiányzik így a végén: Hogyan adhatom meg magamnak ezt az engedélyt?

Egy technikát ajánlok hozzá: kutatások bizonyítják, hogy bizonyos dolgok, információk akkor is bejutnak a tudatalattinkba, ha csak egy felvillanó pillanatig találkozunk vele. Én ennek analógiájára a post it technikát szoktam használni:

Felírhatjuk minimum 5 post it-re az engedélyt, ami ebben az esetben a HIBÁZHATSZ! vagy HIBÁZHATOK!, és kiragasztgathatjuk a lakás/munkahely különböző pontjaira, pl. hűtőre, bejárati ajtóra, éjjeli szekrényre, monitorra…stb. Nincs is vele több dolgunk, az engedély, amit ilyen formán magunknak adunk, észrevétlenül is teszi a dolgát!

Tehát irány a papírbolt, jöhetnek a post it-ek!